STIBLÁR ERIKA

tanácsadó szakpszichológus,
Intermodális Mesepszichológia és Meseterápia módszer kidolgozója 2004-től.

Pszichológiai munkám egyik nagy inspirálója és főszereplője a mese, vonalvezető és kifogyhatatlan nyersanyag. A kezdetekben véletleneknek és intuitív választásoknak köszönhetően társamul szegődött, és azóta hűségesen kíséri a szakmai utam. Szakmai szemmel nézve számomra követhetővé teszi a pszichológiai befogadás és elfogadás folyamatát, a segítő kapcsolat rétegzettségét, a szimbólumokkal való munka mélységét és sordó erejét … szupervizor és pszichológiai tartalom.

Meseterápia működéséből írtam az első, majd második szakdolgozatomat. A mese kutatása ösztönzött szakcikkek, ismertetők megírására, szakmai együttműködések keresésére. A mesemunkában szerzett tapasztalat vett rá arra, hogy át akarjam adni azt a perspektívát, amit számomra megnyitott a mesemunka, amikor még csak indultak a szakmai berkekben a népmesepszichológiai műhelyek. A mesemunka gazdagsága vett rá, hogy megtanuljam, hogyan kell képzési rendszert felépíteni, szakmai közösséget teremteni.

A mese kötött a Magyar Olvasástársasághoz (HUNRA) 2005-től, ahol évekig szerveztük az országos mesekonferenciát, megismerve és megismertetve a mese tágabb szakmai környezetét.

Olyan a mese számomra, mint egy Sárkány, akivel erősre küzdöttem magam, amíg szövetségesem nem lett.
Meg olyan, mint egy Banya, aki azt az arcát mutatja, amelyikre rákérdezek.
Olyan is, mint a Táltos, miután megszolgáltam érte, átváltozik, felkap, és úgy repít, hogy senkiben kár ne essék, a célhoz elérjünk, és időnként többet tud, mint én magam. A mese mindenki számára lehet egy aranydió a zsebben, szakmai erőforrás és átalakulási lehetőség.

MRSzE szimbólumterápiás képződésem és tanácsadói szakpszichológusi munkámat egyaránt végig kísérte a mese, alázatra, megértésre és tanulásra ösztönözve. Ma úgy tanítom a meseterápiás módszertant, hogy folyamatosan tanulok is általa, hiszen a képzésben résztvevőket olyan teljesítményre ösztönzi, ami folyamatosan inspirál.

Hivatásformálóm, kísérőm és segítőm, de ugyanezt adja a kliensek és a hallgatók számára is.

Megélem azt, hogy a mese egyszerre tanítja megérteni az embert, a világot és a mesét magát, vagyis azt, ahogyan dolgozhatunk a vele.

MESE-SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

VÉGZETTSÉGEK

  • 2018 – 2019    Segítő Belső Család – szimbólumterápiás módszerspecifikáció, MRSZE

  • 2017     A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig, Vadaskert alapítvány

  • 2016     A gyerekpszichoterápia technikai kérdései az életkori sajátosságok tükrében, JelenLét

  • 2016    Tanácsadó szakpszichológus – pár és családterápiás szakirány, ELTE – PPK (20014-2016)

  • 2015     Pályaorientációs konzulens és NPP segítő

  • 2011     Diák-relax képző, Termékeny Életpálya Műhely, módszerspecifikációk, MRSzE

  • 2010     Szimbólumterápiás módszerspecifikus végzettség, MRSZE (2005-2010)

  • 2009     Gyermekek és várandósok relaxációja, progresszív relaxáció, MRSzE (2008-2009)

  • 2005 – 2010     Altenatívák az Erőszakkal Szemben módszer – tréner, AVP Hungary Egyesület (Debrecen)

  • 2005     Pszichológus – klinikai szakirány és pszichológia tanár, Debreceni Egyetem (2000-2005)

  • 2003     Autogén tréner, relaxációs terapeuta, Magyar Relaxációs Egyesület (MRSZE) (1998-2003)

  • 1995     Pedagógus, Benedek Elek tanítóképző, Székelyudvarhely

MUNKAHELYEK

2010-től            
   magánrendelés – Veresegyház,
   óvodapszichológia – Őrbottyán,
   gimnázium-tehetséggondozási projekt – Gödöllő,
   szakegyesület vezetőség / elnökség – MRSzE

2006 – 2017      Pedagógiai Szakszolgálat, Veresegyház

2005-2006        Iskolapszichológus, Őrbottyán

1995-2000        Pedagógusi munkakör

TAGSÁGOK

2005-től     Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület (MRSZE), vezetőségi tag, elnökségi tag

2005-től     Magyar Olvasástársaság / HUNRA tagság, tanácstagság 2008-2014

MESE-PROJEKTEK, TAPASZTALATOK

  • MRSzE szakmai nap szervezése a Tudományos Bizottság tagjaként – 2022-től
  • Népmesepszichológia minikonferenciák – az IMM vezetőjeként 2021-től
  • IMM Szakmai munkacsoport (IMM) és Mese-Szakmai napok vezetése: MRSzE  2021-től
  • Bevezetés a mesepszichológiába az IM bevezető szakaszaként 2020-tól (OH akkred 2025-ig)
  • Lélekrendező mesemunka és Intermodális mesepszichológia képzés vezetése, 2019-től
    az MRSZE specifikációjaként
  • Hangpancsi képzés – hangterápia és vezetett relaxáció elemei Szedlacsek Katalinnal a módszertan kidolgozása és képzés vezetése 2018-tól (2025-ih OK akkred)
  • A női személyiségfejlődés szakaszai, életkori tematikák a képhívásokban. 2004-től
  • Intermodális meseterápia / mesepszichológia módszertanának (2015-2017) és képzés kidolgozása MRSZE és ELTE – PPK, támogatásával, folyamatban
  • Lélekrendező Mesemunka, a népmese pszichológiai alkalmazhatósága, egyéni kutatás 2004-2016
  • Szimbólumkutatás módszertana, a sárkány és a kard szimbolikájának kutatása, egyéni kutatási program MRSZE támogatásával, 2004-2017
  • Diákrelaxáció munkacsoport, képzési program és mese-elemek, MRSZE 2011-2013
  • A népmese napja – Országos Népmese Konferencia, társszervező Kovács Mariannal, HUNRA, 2010-2014, 2018

MESE-SZAKMAI CIKKEK, KÖNYV FEJEZETEK

2023   Mosoly a sárkányhoz – gyermekrelax képei és képtelenségei – módszer- és esetbemutatás, In: Serdülő és gyermek-pszichoterápia folyóirat, XVI/2 szám (2023 ősz)

2022    „Csak úgy repüljünk, hogy sem tebenned sem énbennem kár ne essék” – a bionóm szemléletmód az intermodális mesemunkában, In.: Az autogén – bionóm terápiás szemléletmód jelentősége a krízis, a gyász és a trauma feldolgozásában, szerk. Shmidt I., Németh M., 2022, 31-53 old., MRSZE kiadványa

2017     Mint a mesében – a lélektani mesemunka módszertani lépései, In: Életelvűség és jövőre irányultság a relaxációs és szimbólumterápiákban, szerk. Németh M, Stiblár E., MRSZE tematikus lapja (105-123 old.)

2017     Történetszövésben átalakulni – közös mesealkotás intermodális meseterápiával
Esettanulmány Pszichoterápia folyóirat 26. évf., 3.sz. (2017 aug) 198-208 old

2016     Intermodális meseterápia – Rendszerszemléletű meseterápiás lehetőségek a nevelési tanácsadásban, szakdolgozat, ELTE

2015     Népmeséink lélektani hatásai – meseterápia a lélekrendező mesemunka optikájából, In: Pszichoterápia, 24./ 4. szám.

2015     Kulcsok a meséhez – a szimbólumfejtés lélektani lépései, In: Olvasás? Mese? Terápia!, Fordulópont, 65. szám

2014     A mese megélésének szerepe az olvasóvá nevelésben, (Kovács M, Stiblár E.) In: Kié az olvasás? – tanulmányok az olvasóvá nevelésről, Magyar Olvasástársaság, Budapest

2008     A lélekrendező és egészségmegőrző meseolvasás lélektani vonatkozásai – A teljes körű iskolai egészségfejlesztés program részeként – projektmunka, Budapest

2005     Miért a népmese – egy pszichológus érvei, Könyv és nevelés VIII évf 2 sz.

SZAKMAI ELŐADÁSOK, KONFERENCIA-MEGJELENÉSEK, MŰHELYEK

2025   Reziliens mesehősök varázstárgyai – mesemotívumok pszichológiai elemzése,
IMMP Mesepszichológiai minikonferencia, Budapest

2025   Az újjászülető hősök előélete és erőforrása – meseterápia alkalmazási lehetőségei a trauma-feldolgozásban 
MPT Katasztrófa-, krízis-, trauma Szekciójának III. konferenciája, Budapest

2024   Valóságos belső segítőink – gyakorlatok és lépések az egyéni mesemunka felé – módszerdemonstráció,
IMMP Meseterápiás minikonferencia, Jászberény

2024    “Úgy szeretlek, mint a sót” – szabad értelmezés lehetősége a terápiás térben
– módszertani sokszemközt az IMMP kezdeményezésére, Csizmár Orsolya esethozóval és 7 egyesület hozzászólóival, 
Pszichoterápia lap 18. konferenciája, Budapest

2024   Saját mesés kútjaink – személyes szimbolizáció az intermodális meseterápiában,
MRSzE Szakmai Nap, Budapest

2023     Gazdag-szegény lányok lélektani vonatkozásainak felismerése: szóból születő tapasztalat hermeneutikai leírása
IMMP Mesepszichológia minikonferencia, Budapest

2023     A sportolóban rejlő hősök – alkalmazott meseterápia (előadás),
II. Magyar Sportpszichológiai konferencia, Pécs, Sport és lélek egyesület

2022     „Csak úgy repüljünk, hogy sem tebenned sem énbennem kár ne essék” – a bionóm szemléletmód az intermodális mesemunkában,
MRSZE X. Vándorgyűlése, Győr

2022     Lélektani kulcsok a népmese alkalmazásához
MRSZE ingyenes szakmai napja, webinárium

2021     Népmese szakralitása a pszichológiai munkában,
MRSZE I. IMMP mesepszichológiai minikonferencia, Budapest

2019     Lélekrendező mesemunka szövetében a „ki vagyok én” kérdése -önazonosítás folyamata és a szerepváltások az intermodális mesemunkában,
MAPE kongresszus

2019    Hangpancsi – hangterápia és vezetett relaxáció elemei kicsiknek és nagyobbaknak – műhely Szedlacsek Katival:
Duettek – kapcsolódások a zeneterápiában konferencia, Budapest

2019     Holnap legyen a te vendéged – a mese puffer szerepe (műhely),
Pszichoterápia lap 15. konferenciája

2018     Relaxmesék és rokonaik, a képalkotás formái a gyermekek relaxáiójában,
MRSZE országjáró konferencia, Pécs

2018     Meséből fakadó lélekforrás – a forrás mese-képe és a lelki munka első lépései, MRSZE éves közgyűlés előadása

2017     A sérült bölcsőből fakasztott forrás az intermodális meseterápia eszközeivel,
MCSTE XXXI Vándorgyűlés, Debrecen

2017     Hamuban sült pogácsában rejlő erő – rendszerszemléletű meseterápia,
Gödöllő PMPSZ

2016     Gyorsított idő – archetipikus mese-fordulatok katalizáló hatása csoportmunkában,
XII. Pszichoterápia konferencia, Budapest

2016     A biztonságos és gyógyító mesetér – szimbolikus válaszok egyéni mesében,
MRSzE – Vándorgyűlés, VI. Pápa

2015      Mint a mesében – a lélektani munka módszertani lépései, előadás,
MRSZE 6. Nemzetközi Kongresszusa, Budapest

2015     „KEZÜNK-ben tartjuk sorsunkat?”- A kezetlen lány mesetípus szimbólumterápiás mélységei,
MRSZE egyesületi előadás

2014      Lélekrendező mesemunka a tanácsadásban – esetismertetés,
MIPE XIX. Vándorgyűlése, Budapest

2014       Az „egyszer volt” jelen idejűsége – hitelesség a meseterápiában és a szimbólumterápiás orientáltságú meseterápia bemutatása,
X. Pszichoterápia konferencia, Budapest

2013       Lélekrendező mesemunka a Diákrelaxban,
 oktatási anyag bemutatása a MRSZE – DIR képzési programban

2013       A lélek útja a mesemunkában – szimbólumterápiás lelki munka a népmesékkel,
módszerspecifikus képzés, APRS, Kolozsvár

2012       Hitelesség mesei képei – önismereti munka mese-szimbólumterápiával (előadás és műhely),
APRS nemzetközi konferenciája, Kolozsvár

2012       Relaxáció az iskolában – előadás,
MRSzE országjáró konferencia, Debrecen

2012       „Hogyha széttépsz, nem leszek!” – jelenlétünk arcai a mesében és mesemunkában, műhely,
MRSzE országjáró konferencia, Debrecen

2011       A mese mentálhigiénés és terápiás hatásai,
Nevelési Tanácsadó szakmai nap, Székesfehérvár

2011       A lélekvezető mese, a népmesék szimbólumterápiás használhatósága,
APRS (romániai relaxációs és szimbólumterápiás egyesület) egyesületi előadás, Kolozsvár

2011         Lélekrendező mese – népmesék pedagógiai alkalmazhatósága,
MRSzE módszertani belső képzés: Diákrelaxáció program, Budapest, Debrecen

2011       Tündér-keresztanya a terápiában – lehetőségek a szimbólumterápiás eszközök metaelemzésében,
MRSZE országjáró konferencia, Pécs

2010       A Sárkány színeváltozása, imaginációs képek archetipikus mélységei,
MRSZE  V. Nemzetközi Kongresszus, Budapest 

2009       Küzdelem a Tudás Kapujának Sárkányával – a szimbólumkutatás módszertana,
MRSzE egyesületi előadás, Budapest, előadók: Stiblár E., Szőnyi M., Maksai A.

2008       Mesés világ – az egyéni mesefeldolgozás vizsgálata – kutatási adatok ismertetése,
MRSzE egyesületi előadás, Budapest

2005       Lélekrendező mesemunka a Kezetlen lány mesetípussal – műhely
MRSzE IV. nemzetközi kongresszus.

MESEKULTÚRÁBAN ÉS PEDAGÓGIÁBAN VALÓ RÉSZVÉTEL

Folyamatos: – szakmai napok, tájékoztató előadások pedagógusoknak.

2022-től Mesemondó-képzés óraadó: Mesepszichológia-meseterápia – az élőszavas mesemondás tükrében, Hagyományos Mesemondás 60 órás képzés, Hagyományok Háza

2020   Intermodális mesepszichológia az óvodákban: ALMA Egyesület interjúja, Dunakeszi, Koneli magánóvoda és alapítvány

2017    Mese-kép(b)en – a mesélő lélek a képekben, HUNRA szakmai nap, Budapest

2014     A népmese pszichológiai vonatkozásai, X. Népmese Napja Konferencia, Sepsiszentgyörgy (Tolnai Máriával), Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely

2014     Mesés tájak belső berkekben – szimbólumterápiás és drámapedagógiai szakmai műhely: Stiblár Erika, Tolnai Mária, IX. Népmese Napja Konferencia, HUNRA, Fülek

2013     „…És boldogan éltek míg…” – a népmesék szerepe az EQ fejlesztésében, körzeti pedagógiai szakmai nap, Kaposvár

2013     A népmese alkalmazhatósága a nevelési tanácsadás keretein belül, VKÖTT, Veresegyház

2013     Az olvasás, mint lelki munka, Olvass. el!, Kaposvári Egyetem szakmai programja, Kaposvár

2012     A népmese szerepe a tanulásban – alternatív szakmai nap,
Bábes Bolyai Egyetem – Pedagógiai Kar, Vásárhely

2011     Sóhajból születő mese-gyermek – a meseszó ereje, az olvasóvá nevelés magvai, VII Országos Népmese Konferencia, HUNRA, Eger

2010     A táltos útja – ha a mesehős legyőzi a robotot, pedagógus szakmai nap, Pécel

2010     „Egyszer Volt” Bennünk Van, a népmese pszichológiája, közösségi előadások az olvasás-népszerűsítés érdekében, több helyszínen

2010     Kulcs a meséhez, könyvtáros szakmai nap, Százhalombatta

2009     Küzdelem a Sárkányokkal a mesékben és a lelkünkben,
V Országos Népmese Konf., HUNRA, Budapest

2009     Hatások és ellen-hat-ás-ok az irodalmi művekben, könyvtáros regionális szakmai nap, Miskolc

2008     Élni a mesével – a mese határtalan világa, Bábes Bolyai Egyetem Szociológiai kar, Kolozsvár

2008     Meztelen a király – a népmesék és az irodalmi pedofília,
 IV Országos Népmese Konf., HUNRA, Tokaj

2005    Miért a népmese – avagy a pszichológus érvei,
 I. Országos Magyar Népmese Konferencia, HUNRA, Budapest (Könyv és nevelés)

2005     A csonkakezű lány meséje kapcsán meseműhely – kerekasztal beszélgetés, Hagyományok Háza, Budap